Dieses hier zu sehende Profil geht durch den „Glück-auf“ Stollen bis zur ehemaligen Spitze des Erzberges, und stammt in seiner Darstellung aus dem Jahr 1893. Darin ist das zweite Fördersystem ersichtlich und in Teilen auch noch das erste von 1815.

Beginnen wir links unten: hier sind die Röstöfen und die große Sackzughalde zu sehen. Die braune, schräge Fläche an der Oberfläche ist einer der 3 Bremsberge, die von Oswaldi herunter zu den Anlagen führen. An dessen unterem Ende befindet sich der erste Bremsberg, um die Erze ohne Stürzen ganz nach unten zum weiteren Versand zu bringen. Hier verläuft der Huntslauf – eine Gleisstrecke – bis zu den drei Hochöfen bzw. zur Verladehalde. Die beiden waagrechten Stollen unten sind Teil des ersten Fördersystems von 1815 und sind nur als Sturzschächte ausgeführt. Am oberen Ende des Bremsberges befindet sich jetzt der hier noch vorhandene „Glück-auf“ Stollen, in dem Sie jetzt stehen. Ein paar Etagen ist der Hauptförderstollen auf der heutigen Etage Liedemann zu sehen. Die von diesen beiden Strecken nach oben führenden Schächte mit den Nummern II bis VII sind jetzt die Bremsschächte des zweiten Fördersystems, die keine Sturzschächte mehr sind, sondern in denen das Erz mitsamt dem Hunt nach unten in einem Förderkorb gebracht wird. Als Gegengewicht fungiert ein zweiter Förderkorb, mit dem ein leerer Hunt nach oben befördert wird. Für eine Förderung in beide Richtungen, also auch Erz nach oben, war nur der letzte Bremsschacht VII ausgelegt. Das wurde aber nur benötigt, um im Bedarfsfall auch aus den unteren Etagen die Verladehalde auf der Station Erzberg beliefern zu können. Oberhalb vom Bremsschacht VII ist der nächste Hauptförderhorizont Etage Dreikönig, von dem 3 weitere Bremsschächte VIII bis X nach oben bis zur Ebenhöhe gehen, der Trennlinie zum Vordernberger Erzberg. Somit sind alle Etagen vom Innerberger Erzberg erschlossen und zusammenhängend. Im Vordernberger Erzberg hat die Etagierung noch nicht die Spitze erreicht, das geschieht erst im Jahr 1907. In weiterer Folge muss dann das von Erzherzog Johann im Jahr 1823 errichtete Gipfelkreuz vorübergehend versetzt werden, bis es 1959 wieder seinen Platz auf dem Gipfel des Erzberges einnehmen kann, der dann von 1532m auf 1465m geschrumpft ist.

This profile from 1893 shows the “Glück auf” tunnel and both the first and second transport systems. It illustrates roasting furnaces, braking inclines, shafts, and levels, as well as the later development of the Erzberg. The summit cross erected in 1823 had to be temporarily relocated and was finally returned in 1959, by which time the mountain’s height had been reduced from 1,532 m to 1,465 m.

Az itt látható metszet a „Glück auf” tárnán keresztül az Erzberg egykori csúcsáig vezet, és 1893-ból származik. A rajzon a második szállítási rendszer jól kivehető, részben pedig még az 1815-ös első rendszer is látható.

Kezdjük bal alsó részen: itt láthatók az izzítókemencék és a nagy zsákfelvonó-hányó. A felszínen látható barna, lejtős terület az Oswaldi szintről lefelé vezető három fékhegy egyike. Ennek alsó végén található az első fékhegy, amely lehetővé tette az érc zuhanás nélküli, folyamatos szállítását egészen a további elszállításig. Itt fut a csilleszállító pálya – egy sínpálya – a három nagyolvasztóhoz, illetve a rakodóhányóhoz. Az alsó két vízszintes tárna az 1815-ös első szállítási rendszer része, és kizárólag zuhanóaknákból állt. A fékhegy felső végén található a ma is meglévő „Glück auf” tárna, amelyben most állunk. Néhány szinttel feljebb látható a főszállító tárna a mai Liedemann szinten. Az innen felfelé vezető, II-től VII-ig számozott aknák a második szállítási rendszer fékaknákjai, amelyek már nem zuhanóaknák, hanem olyan aknák, ahol az ércet a csillével együtt egy szállítókasban juttatták lefelé. Ellensúlyként egy második szállítókosár szolgált, amelyben egy üres csillét húztak felfelé. Kétirányú szállításra – tehát érc felfelé juttatására is – csak a VII. számú fékakna volt alkalmas. Erre azonban csak akkor volt szükség, ha az alsóbb szintekről is el kellett látni a rakodóhányót az Erzberg állomáson. A VII. fékakna fölött található a következő főszállítási horizont, a Dreikönig szint, ahonnan további három fékakna (VIII–X) vezet felfelé az Ebenhöhe-ig, amely a vordernbergi Erzberg határvonala. Így az Innerberger Erzberg valamennyi szintje feltárt és összefüggő. A vordernbergi Erzbergen a szintezés ekkor még nem érte el a csúcsot, erre csak 1907-ben került sor. Ennek következtében az 1823-ban János főherceg által felállíttatott csúcskeresztet ideiglenesen el kellett helyezni, míg végül 1959-ben visszakerülhetett az Erzberg csúcsára, amely addigra 1532 méterről 1465 méterre zsugorodott.