Történelmi Erzberg
Az Eisenerzi-Alpok, ahol Eisenerz városa és az Erzberg található, az úgynevezett grauwacke-zónához tartozik. Réz- és érctelepekben gazdag területük már évszázadok óta vonzza az embereket. Bizonyított, hogy már a bronzkorszakban is bányászták a gazdag érctelepeket az Eisenerzi-Alpokban.
A legkorábbi írásos emlék Eisenerzről és az Erzbergről állítólag az Eisenerzi katolikus plébániatemplomban, a Szent Oswald-templomban található. A főoltár bal oldalán egy régen elmosódott felirat a „vasbányászat feltalálását” az i.sz. 712-es évhez kötötte. Egy másik történelmi forrás Steyr városában az Enns mellett szintén megerősítette ezt az évszámot.
Eredetileg az úgynevezett vasparasztok a felszínen, lapos gödrökben (ún. „pingenbau”) bányászták a barnaércet. A puhább érceket így nyerték, és csak ritkán ástak mélyebbre a nagyobb ércblokkok után a mélybe ( ún. „követték” az érctelepet). Az első írásos említések a 12. századtól találhatók, amikor a vasparasztok a földesuraktól kapták meg a kitermelési jogot.
A 16. században császári parancsra bevezették a tárnák építését. Ekkor a felszíni ércek kimerültek, és a bányászoknak 8–10 méter magas tárnákban kellett követniük az ércet. Az Erzberg két oldalán ekkor keletkeztek a „aerze” települések: a földrajzi helyzetük alapján „Innerberg” (ma Eisenerz) és „Vordernberg” néven. Ezek a területek tükrözték az Erzberg bányászati munkamegosztását is: a felső Vordernberger és az alsó Eisenerzeri bánya 1524. július 25-én, az 1186 m tengerszint feletti magasságban fekvő Ebenhöhe határvonallal elvált egymástól.
A kézi ércnyerés előrehaladásához az Eisenerzi és Vordernbergi bányászok „kalapácsot és vasat” (Schlägel und Eisen) használtak. Naponta csak néhány centimétert haladtak előre. 1720-ban a puskapor használata, 1870-ben pedig a dinamitos robbantás forradalmasította a bányászatot. Hat évvel később vezették be az elektromos gyújtókat. A fúrólyukak készítését a 20. század elejéig kézzel végezték, majd 1906-tól bevezették a lökéshajtású fúrógépeket és kiépítették a sűrített levegős hálózatot. 1930-ban próbálták ki először a fúzókocsikat, és 1970-től kizárólag önjáró hidraulikus fúrókészülékeket használnak. Az Erzberg-i robbantások már 1900 körül is különleges látványosságnak számítottak a látogatók számára.
A bányászok legfontosabb eszköze a Geleucht, azaz a világítás volt. A tárnák örök sötétségét a 19. századig egyszerű gyertyákkal, Unschlitt-lámpákkal, Heinzen-lámpákkal vagy Bergzinthen-ekkel világították. Minden bányásznak műszakonként két gyertya járt ingyen a lámpához. 1820 körül vezették be a petróleumlámpát, majd 1900 környékén az acetilén- vagy karbidlámpát, amely gyorsan kiszorította a korábbi világítóeszközöket. Ma a karbidlámpát szinte teljesen elektromos fejlámpák váltották fel.
A középkorban bányászott barnaércet kezdetben ún. szélkemencékben olvasztották ki. A szél ereje meghatározta az olvasztás sikerét. A kemencék helyét gondosan kellett megválasztani, a légáramlást pedig számos nyílás biztosította az alsó részen. A vasparasztok teljes környezetét az önellátás határozta meg.
Az új technológiák, például a vízenergia és a vízikerék-hajtás bevezetése alapvetően megváltoztatta a munkát. A vízikerék a fúvókürtök meghajtására szolgált az olvasztóházakban, és ezek a létesítmények a völgyekbe költöztek, ahol hamarosan pulzáló érrendszerként működtek a radwerke-k Eisenerz és Vordernberg területén. Ez nemcsak a munkát, hanem a mindennapi életet is lehozta a völgybe.
A 16. század elején Eisenerzben 19 radwerk működött, ahol nyersvasat állítottak elő, és az úgynevezett radmesterek vezették. A munkások három fő csoportban dolgoztak: a tárna- és ércbányászok az Erzbergen, a szállítók („Sackzieher”) az érceket a völgybe szállították, majd a faszolgák, úsztatók, szűrőmunkások és faszénégetők biztosították a szükséges anyagot, végül a fúvók és segédjeik, akik a kohóban dolgoztak.
A 19. században bevezették az egységes szállítórendszert, amely a tárnákon és aknákon keresztül biztosította az ércek mozgását a fő útvonalon, majd lóvontatású kocsikkal szállították a völgybe. 1810-ben megépült az első vasút, 21 év alatt kiépítették az egész Erzberg körüli vasúthálózatot.
1900 körül az Erzberg mai arculatát a lépcsős felszíni bányászat alakította ki. 1907-ben a hegyen 60, egyenként 12 méter magas lépcső volt. 1928-tól már 24 méter magas lépcsőket alakítottak ki, amelyeket szentekről és kiemelkedő bányászokról neveztek el. Ezek a hatalmas teraszok adják az Erzberg monumentális megjelenését. Ez a látvány minden évben több ezer látogatót vonz.
Az Erzberg mindig is misztikus erővel bírt, amelynek senki sem tud ellenállni.
In 1890, people started to do open-pit mining in bench- form at the Styrian Erzberg. That is the reason why the Erzberg looks like a pyramid today. In 1907 the iron mountain had 60 benches with an average height of 12 meters. In 1928 the height of the benches was doubled (24 meters), thereby reducing the amount of benches. These mining benches were named after saints or important miners. The biggest pyramid of the world – the Erzberg, which is 1,465 meters high – is a magnet for thousands of visitors throughout the entire planet. The mountain has a mystic power nobody can defy.
