Ehe die Schwerlastkraftwagen und Haulys den Erzberg eroberten und für die Bergleute die Arbeit wesentlich vereinfachten, musste das gesamte Material aus dem Tagbau mittels der Eisenbahn abtransportiert werden. Dies stellte die Bergleute natürlich vor die Herausforderung, dass die Gleiskörper der Züge ständig wieder auf- und abgebaut werden mussten, da die Topografie des Berges durch die Sprengungen im Tagbau einem steten Wandel unterworfen war. Um den Abtransport zu erleichtern, wurden somit mehrere, teils 100 Meter tiefe Sturzschächte senkrecht in den Berg gegraben. Oben wurde das Material hineingeworfen, unten wartete der Zug auf einem fix installierten Gleiskörper, dessen Schienen nicht ständig neu verlegt werden mussten.

Dieser gleisgebundene Kran diente zum Bau und zur Wartung dieser Schächte, von denen einige, je nach Gesteinsuntergrund, auch ausgemauert werden mussten. Diese beeindruckende Maschine wurde erstmals Anfang der 50er-Jahre am Erzberg eingesetzt.

Before heavy-duty trucks and haul trucks conquered the Erzberg and made work considerably easier for miners, all material from open-pit mining had to be transported away by rail. This posed a challenge, as the tracks constantly had to be rebuilt due to the continually changing topography caused by blasting. To facilitate transport, several vertical drop shafts – some up to 100 meters deep – were sunk into the mountain. Material was dumped in at the top, while trains waited below on permanently installed tracks that did not need constant relocation.

Mielőtt a nehéz-teherautók és a „haulysok” meghódították volna az Erzberget, és jelentősen megkönnyítették volna a bányászok munkáját, az összes anyagot a külszíni fejtésből vasúton kellett elszállítani. Ez természetesen komoly kihívást jelentett, mivel a vasúti pályákat folyamatosan újra fel kellett építeni és el kellett bontani, hiszen a hegy domborzata a robbantások miatt állandóan változott. Az elszállítás megkönnyítése érdekében ezért több, részben akár 100 méter mély zuhanóaknát ástak függőlegesen a hegybe. Felülről beledobták az anyagot, alul pedig egy fixen lefektetett sínhálózaton várta a vonat, amelynek sínjeit így nem kellett állandóan áthelyezni.

Ez a sínen futó daru ezen aknák építésére és karbantartására szolgált, amelyek közül néhányat – a kőzet minőségétől függően – ki is kellett falazni. Ezt az impozáns gépet az 1950-es évek elején vetették be először az Erzbergen.