Wir befinden uns auf der Etage Oswaldi, welche der unterste Hauptförderhorizont am Erzberg war. Hier lief die gesamte Förderung des Innerberger Erzberges zusammen, bevor sie zur weiteren Verhüttung zu den Röstöfen bzw. zu den Hochöfen gelangte.

Das erste Fördersystem wurde bis 1815 von Johann Fortunat Sybold für den Innerberger Erzberg errichtet. Das neue System bestand aus einer hintereinander angeordneten Abfolge von Stollen und Schächten, wobei das Erz über Schächte auf einem Horizont gesammelt wurde, und über einen weiteren Schacht nach unten zum nächsten Hauptförderhorizont gebracht wurde. So gelangte das Erz zu einer am Fuße des Berges befindlichen, großen Halde, von wo die Radwerke ihren Anteil bezogen. Durch diese Sturzschächte wurde das Erz jedoch immer weiter zerkleinert, wodurch der zu dieser Zeit nicht verwertbare Feinerzanteil stieg. Es wurde daher begonnen bis 1890 ein zweites Fördersystem zu errichten. Dabei wurden die Schächte nun durch Bremsschächte ersetzt. Diese können einen ganzen Hunt nach unten befördern und ziehen dabei gleichsam einen leeren Hunt nach oben. Außerdem wurde an deren unterem Ende ein neues großes Erzreservoir errichtet, aus dem nun unter anderem die neuen Röstöfen bedient wurden. Zu diesem Zweck musste auch ein neuer Hauptförderstollen gebaut werden, der „Glück auf“ Stollen. Von oben kam hier die Förderung über die Bremsschächte und aus dem Erzreservoir zusammen und führte von hier über 3 Bremsberge weiter nach unten zu den Röstöfen. Am Kopfstein des Mundloches ist die Jahreszahl des Baues 1883 eingraviert, und ist heute einer der 3 ältesten vorhandenen Kopfsteine (der älteste stammt von 1835). Im Jahr 1906 wurde der Stollen als zweiter am Erzberg elektrifiziert. Wenige Jahre später wurde 1912 dann das dritte Fördersystem in Betrieb genommen und neue Schrägschächte ersetzten das bisherige Fördersystem. Diese Schächte hatten dann schon einen Motorantrieb und konnten für die Förderung in beide Richtungen eingesetzt werden.

We are on the Oswaldi level, which was the lowest main haulage horizon of the Erzberg. All ore from the Innerberg area converged here before further processing.

The first transport system was built by Johann Fortunat Sybold by 1815. Ore was collected on one level and dropped through shafts to the next. This caused excessive crushing, resulting in large amounts of fine ore which was unusable at that time. As a result, a second system was introduced in 1890 using braking shafts. These transported full carts down while pulling empty ones up. A new main tunnel – the “Glück auf” tunnel – was built for this purpose.

The construction year 1883 is engraved above the portal. In 1906 it became the second tunnel at the Erzberg to be electrified. In 1912, a third system with motorized inclined shafts replaced the earlier systems.

Az Oswaldi szinten állunk, amely az Erzberg legalsó főszállítási horizontja volt. Itt futott össze az Innerberger Erzberg teljes termelése, mielőtt további feldolgozásra az izzítókemencékhez, illetve a nagyolvasztókhoz került.

Az első szállítási rendszert Johann Fortunat Sybold építette ki az Innerberger Erzberg számára 1815-ig. Az új rendszer egymás után elrendezett tárnák és aknák sorozatából állt: az ércet az aknákon egy adott szinten gyűjtötték össze, majd egy további aknán keresztül lejjebb juttatták a következő főszállítási horizontig. Így az érc a hegy lábánál elhelyezkedő nagy meddőhányóra került, ahonnan a radwerkek vették ki a rájuk eső részt. Ezekben a zuhanóaknákban azonban az érc egyre jobban aprózódott, így nőtt az akkor még nem hasznosítható finomérc aránya. Ezért 1890-ig megkezdték egy második szállítási rendszer kiépítését. Ekkor az aknákat fékaknák váltották fel. Ezek egy teljes csillét tudtak lefelé szállítani, miközben egy üres csillét húztak fel. Ezen felül az alsó végükön egy új, nagy érctározót is építettek, amelyből többek között az új izzítókemencéket látták el. Ehhez egy új főszállító tárnát is ki kellett építeni: ez lett a „Glück auf” tárna. Felülről ide érkezett a szállítás a fékaknákon keresztül, valamint az érctározóból, majd innen három fékhegyen át haladt tovább lefelé az izzítókemencékhez. A tárna bejárati kőfején az 1883-as építési évszám olvasható, és ma ez az egyik a három legrégebbi fennmaradt kőfej közül (a legrégebbi 1835-ből származik). 1906-ban ez lett a második tárna az Erzbergen, amelyet villamosítottak. Néhány évvel később, 1912-ben üzembe helyezték a harmadik szállítási rendszert is, amelyben az addigi rendszert ferde aknák váltották fel. Ezek az aknák már motoros meghajtásúak voltak, és a szállítás mindkét irányban lehetségessé vált.